Mikor a BEAC-ba kerültem, 800-at, 1500-at és 3000 métert futottam rendszeresen. Ez utóbbi kettőt rendszeresebben, az Országos Bajnokságokon ezek voltak a számaim. Aztán szép lassan mentem egyre feljebb, jött az első 10 km-es versenyem Encsen, elindultam a Felnőtt OB-n 5000 méteren, aztán az első 15 km-en Székesfehérváron, a pálya OB-kon egyre ritkábban, hiszen ott „csak” 3000 méter volt. Aztán eljött az első félmaraton és most ott tartok, hogy a 10 000 méter is „kellemesen rövid”. A félmaraton éppen egy picit hosszabb, mint kellene, de talán ezért is jó.

2009-ben futottuk az első 4x800-as váltót a Puskás Stadionban. Én 2008 őszén kerültem az akkor 110 éves egyesületbe és kedves edzéstársaimmal –Kenesei Zsanival és Perjés Fannival összeálltunk, hogy futunk egy váltót. A győzelem volt a cél, de nem volt negyedik középtávos emberünk, így egy válogató 400 révén Meláth Kamilla, gyalogló lett az első váltótag. Erről itt láthattok videót. Én voltam a második ember, hoztam sorban az ellenfeleket, majd harmadik helyen adtam a botot, hogy Fanni felfuthasson a másodikra és azt megelőzve közeledjen az elsőhöz, akit később Zsani „evett meg”. Veszélyes volt a vége, de zseniális futással befutóemberünk, miután közel 100 métert lefaragott, még hajrázott is egy olyat, hogy minden kétséget kizárva nyertünk. Büszkén álltunk a dobogón, és nem tudtuk, hogy utoljára volt ilyen szoros versenyünk.

Egy évvel később a BEAC pálya adott otthont a Váltó Bajnokságnak, szakadt az eső. Torma Evelin kezdett ezúttal, egy sprinter lány. Sajnos a taktikája hagyott némi kívánnivalót maga után, de Zsaninak már így sem volt ellenfele az utolsó két körön. Számomra az utolsó ilyen futást a Honvéd Pályán tartott Váltó OB jelentette, ekkor Balog Evelinnel egészültünk ki, akin egyértelműen látszott, hogy hihetetlen tehetsége van a középtávhoz. Ismét nyertünk. Ekkor indulóember voltam, de már hosszútávfutókkal hosszútávfutó edzéseket edzettem. A következő évben Benedek Réka vette át az első váltóhelyet tőlem, így egy teljesen középtávos csapat állhatott fel a korosztályos dobogó legmagasabb fokára. A következő évben jött Pernesz Zsófi, aki szintén nagyon tehetséges középtávfutóként vette ki a részét a váltóból. Ismét győzelem, de már Magyar Bajnoki cím. Ezt a következő évben megismételték. Közben én futottam egy második helyet a junior csapatban.

Idén tavasz elején Zsófi hosszú ideje eredménytelenül kezelt Achillese végleg feladta, így a tavaszi versenyszezont és alapozást nem tudta folytatni. Hajdú Anna lépett elő a váltótagi pozícióra. De sajnos a 10 000-es OB-n egy fáradásos törés megállította az ő szezonját is. Egy szép csütörtöki napon, valahol a 10 000-es OB és a csapatbajnoksági 5000 között, Evelin tájékoztatott, hogy én vagyok a következő lehetőség. Aztán pénteken Imre bá mondta, hogy nem kell 800-at futnom, mert Király Adél lesz a váltó tagja. Aztán hétfőn, hogy mégis én futok. Aztán kedden, hogy Adél, ennek megfelelően edzettem is. Szerdán ismét úgy tűnt, hogy én futok. Csütörtökön beálltam a lányokhoz és futottam velük (magamat is megleptem, hogy milyen könnyedén) egy 65-ös 400-at, aminek az elején Imre bá azt mondta, hogy vessem bele magam a küzdelembe, a végén pedig, hogy inkább nem mond semmit. Aztán azt, hogy „ez megnyugtató volt”. Na, valahol itt dőlt el végleg, hogy a felnőtt női váltóval bajnok leszek.

Végül bő egy órás csúszással indult a futás. 70-es első kör, Kószás Krisztára tapadtam, aki szintén nemrég gyógyult a fáradásos töréséből. Időnként ritmust váltott, de ezeket követni nem esett igazán nehezemre, majd 69-es második kör, benne egy olyan hajrá, mikor minden elsötétül. Első helyen váltottam Evelint, aki a saját emberével küzdött kicsit, majd a végén lazán lehajrázta (2:19). Fanni magabiztosan növelte az előnyt (2:17), Zsani pedig megtartotta azt, míg (galád módon) kicsit meg nem ijesztettem 300-al a vége előtt, hogy hajrázzon egyet (2:12). Szóval a csúszás és ellenfélhiány miatt mélyen demotivált társaság minden tagja futott végül egy jót.

Szeretem ezeket a lányokat!

Néhány szó a Csapatbajnokság Elődöntőjéről, ahol a Keleti Csoportban voltunk. Írtam arról hosszabban is, de aztán nem tetszett, úgyhogy nem publikáltam. Nem volt nagyon jó verseny nekem, el lett taktikázva. Ezért is nem annyira szeretem a pályát, könnyű eltaktikázni. 5000 méteren 1000 méterig 3:20-as tempóban futottam Gyürkés Vikire tapadva, bár nekem Staicu Simonára kellett volna figyelnem. Ezt 1000-nél meg is tettem, onnantól 3500-ig jó is volt, de aztán Csomor Erika közeledése miatt megugrott a tempó, és ezt a váltást az elfutott első ezer és talán az egy héttel azelőtt elkövetett 10 000-es OB miatt nem sikerült jól megfogni. Végül Kácser Zita, Viki, Simona és a triatlon-duatlon nagyasszonya után lettem ötödik, 17:53-as, hivatalos egyénivel.

Nagyon szerettem volna a BEAC-ért és a csapattársaiért futni egy igazán jót, elsősorban dobogót, de nem sikerülhet minden. Kicsit éhes is voltam a rajt előtt, meg tekintve, hogy lány vagyok, minden hónapban lesz egy olyan hétvége, amikor nem a top-formámról vagyok híres. Ez valahol igazságtalan.

Viszont a nyíregyházi bajnokság összességében nagyon jó volt! Izgalmas és tartalmas. Pörögtek a számok, szurkoltunk a GEAC-nak, BEAC-nak, Ikarusznak és közben beszélgettünk, egyen-hajat fontunk, izgultunk. Szombaton mentem le, így nagyjából mindent láttam, végig, ahogy a 10. helyről menetelünk az elsőig. Szép volt. Gazsi és Dáriusz azt is bebizonyította, hogy hosszútávosként is lehet ám pályán remekül futni. Talán azt sajnáltam, hogy egyáltalán nem volt eredményhirdetés. Ami azt illeti, a Váltóbajnokságon se vitték túlzásba. Az utcán, elsősorban a tömeg miatt, kicsit nagyobb lelkesedés övezi az éremosztást.

Kicsit több a sallang is egy ilyen versenyen, úgy érzem. Fontos, hogy milyen a csapat egyenruhája, hiszen mindenki ezt fogja nézni és talán ez alapján tudja megkülönböztetni a versenyzőket (bár a futóstílus is nagyon egyéni). Fontos, hogy milyen a hajunk, a bőrünk barna-e, hiszen végig és közelről fényképeznek. És nagyon tudnak izgulni ezek a lányok! Utcán valahogy mindenki sokkal nyugodtabb. Ennek oka lehet, hogy mondjuk egy 800-nak eszméletlen gyorsan vége van, közben nem lehet hibázni, mert 2 percben nincs idő korrigálni.

Gyakorlatilag kevesebb, mint két és fél percért órákat utazunk, várunk, majd hipp-hopp vége és fél órán belül megvan az eredményhirdetés is. Persze van, hogy másfél óráért utazik az ember két napot. Vagy 10 másodpercért. Azt mindenesetre biztos, hogy ebben nem készülnek ki annyira az izmaim, mint egy félmaratonban, hogy napokig ne tudjak lépcsőzni.

Szóval, kicsit visszatértem a pályára. Edzettem egyet (és nevettem sokat) a lányokkal, de a bemelegítést még a hosszútávosakkal csináltam. Végigszurkoltam egy Csapatbajnokságot, de közben folyamatosan közvetítettem a szűkebb edzéstársaimnak, szükségem volt erre, mert kicsit egyedül éreztem magam. Lefutottam egy 800-at, de a várakozás meg a vége után is ingáztam a két hosszútávos (Gábor, Laci) és a lány csapattársaim közt. Én a hosszútávos csapathoz tartozom. Nem érzem már annyira otthon magam a pályán, mint annak idején. Azzal együtt persze, hogy nagyon örülök, hogy ilyen remek barátaim vannak, akik akkor is behozták volna a váltót, ha én 2:30 körül kocogok! De nem tettem, mert ennyivel minimum tartozom nekik. Köszönöm a bizalmat!

Képek itt (köszönettel Richter Lacinak): https://picasaweb.google.com/100679050231326065788/ValtoOB2015?feat=directlink