Utolsó hét. Na, jó, valójában az előző hétről fogok írni.
Alapvetően eléggé dekadens a hangulat, vagy talán inkább emocionálisnak kellene magamat mondanom. Vannak remek pillanatok, vannak pillanatok, amikor körülnézek és látom, hogy milyen szép és nyugodt körülöttem a város, de vannak pillanatok, amikor már nagyon haza szeretnék menni. Főleg az emberek miatt. Nagyon sokatoknál már jeleztem, hogy igénylek egy beszélgetést, néhány órát, amit rám szán. Úgy tervezem, hogy otthon más dolgom se lesz egy szűk hónapig, mint edzeni és beszélgetni –és ez örömmel tölt el. Itt is beszélgetek, remek, izgalmas dolgokról, de valahogy kezdek belefáradni az új emberekbe. A régieket, az ismerősöket akarom, akiket lehet „viszontlátni”!
Hetekig pörgött a munka, reggel fél10-től este 5-6-ig, esetenként még tovább benn voltunk a laborban, mindig tudtuk, hogy mit kell megcsinálni és mennyi idő alatt. Múlt hét eleje óta ez nincs. Egy-egy apróságot még el kell intézni, de mindenfajta kötöttség nélkül. Meg persze prezentálni kell. Az absztraktot leadtam, életem első poszterét gyakorlatilag egyedül megcsináltam, amire mondhatjuk, hogy büszke vagyok. Persze kaptam némi segítséget, pl a Karolinska templátját, vagy Dávidtól tippet, hogy inkább U alakban kellene rendezni a bekezdéseket, meg persze Gábortól, hogy rosszul feliratoztam az egyik ábrát, amit egyenként köszönök, de azt hiszem, ez egyik sem volt nagyszabású. Mikael még átolvasta, de gyakorlatilag azon túl, hogy megdicsérte az egyik ábrámat, nem mondott túl sokat.
Mike egyébként soha nem hallott hosszan beszélt velünk (2h), és nagyon sok jó dolgot mondott, egyfajta ars poeticát. Sok mindenben egyet tudok vele érteni, bár valószínűleg fele ilyen hosszan is el tudta volna mondani. Néhány gondolatot kiragadva: „bízz magadban, tudd az értékeidet és a gyengeségeidet, ezáltal függetlenítsd magad mások fennhatósága alól”, „a telefonkönyv lényegét értsd meg”, „azt kell megtanulni, hogy egyszerre csak egy dologra koncentrálj, de bármikor tudj váltani a több dolog között”. „Nincs egy jó út, aki segítséget kér tőled, attól ne sajnáld, ha magad fölé emelkedik a saját útján haladva”, „a legfancybb helyről is tud nagyon alkalmatlan ember jönni, ahogy a noname egyetem is értékes embereket rejt”, „a hibákkal nincs semmi baj, amíg tanulunk belőlük”, talán nevezhetjük ezeket közhelyeknek, de rajta látszott, hogy komolyan gondolja és ezek szerint él. Amúgy elég szabad fordítások ezek, a legfrekventáltabb szavak, szófordulatok a „crap”, „i wouldn’t give a shit” és „fucked up” volt.
Tudom tisztelni. A Harvardtól a Yale-n keresztül Oxfordig mindenhol volt, aminek van neve a tudományos világban, két eleven kislánya van és teljesen közvetlen. Bármikor bármiről lehet vele beszélni, tud komoly is lenni, ha kell, de nevetni is remekül lehet vele. Látszik, hogy nagyon jó agya van, de úgy néz ki, hogy ez őt „nem zavarja”, használja, de nem mutatja. Nem tanított meg velünk mást, csak nagy elméleteket, a részletek talán nem is érdeklik. Aminek kifejezetten örültem, hogy mondta, hogy egyetemen ő általában elolvasta a tankönyvet, mert érdekes volt és csak vizsga előtt kalapált magába valami tárgyi tudást –mintha magamat hallanám. Lehet, hogy nekem is van még perspektívám ebben az életben?
Johan egészen más. Róla Mike több mindent mondott, az egyik legérdekesebb az volt, hogy szerinte Johannak az összes project egyszerre van a fejében, ezért néha összekever elég fontos dolgokat; ha tanít, elveszik a részletekben; illetve jó svéd módjára heti 40 órát dolgozik, ami egy phd-hoz nem elég. Hát, én mind a kettőjüket nagyon szeretem, nagyon örülök, hogy velük dolgozhattam, és ahogy én láttam, alapvetően egyenrangúan volt kezelve Johan.
Na, még egy kicsit a múlt hétről, mert olyan nincs, hogy kimaradjon a Hagströmer Library! Pláne, hogy ez nem egészen múlt heti sztori, mivel ma visszamentem megnézni Haeckel rajzait eredetiben! A könyvtár arról híres, hogy elképesztő régi és ritka-egyedi könyvei vannak. Ha azt mondom, hogy az első anatómiai atlasz, igen, megvan nekik. Abból a korból, amikor még nem lehetett embert boncolni, így a fiatal értelmiség éjszakánként a temetőből ásott ki egy-két hullát, hogy legyen mit vizsgálnia. Rajzos enciklopédia, abból a korból, amikor még az indiai király orrszarvút küldött a portugál hercegnek ajándékba, körbe hajóztatva az állatot Afrikán. Aztán egy portugál fazon, aki látta az állatot, pontos leírást küldött német festő barátjának, szerencsére, mert a portugál herceg úgy döntött, hogy továbbküldi a pápának. Valahol a Mediterrán tengerben pedig elsüllyedt szegény. A pápa soha sem látta.
Könyvek, amikhez három művész kellett: egy lerajzolta, egy kifaragta, egy lenyomatta. Abból a korból, amikor a könyvtulajdonos színezte ki magának ezeket a rajzokat, abból a korból, amikor könyvbe úgy került ábra, hogy igazi növényt festett be és nyomatott le az „alkotó”. Abból a korból, amikor az anatómia még művészet volt és a festőt beültették a boncterembe, ahol az utolsó szögig élethűen másolta le, amit látott. Amikor a csontváz mögött Palermo látképe van, és amikor a csontvázak, vesekövek, vérerek kompozícióba, egyfajta csendéletbe voltak rendezve (morbid). Megtanultuk, hogy van, amikor a borító ér többet, mint a könyv, pl korabeli újság vagy már akkor is réginek számító kártyapakli egyik eleme került a könyvre. Szóval gyönyörű volt, érdekes volt, ámulatba ejtő volt! Az eredeti Watson & Crick, Pavlov vagy Golgi publikációról ne is beszéljünk.
A legértékesebb könyv úgy nagyjából néhány százezer koronát érhet.
Az alagsorban pedig van egy lyuk. Tökéletes kör alakú, illetve kissé spirálban tekeredik belül. A legaljában egy tökéletes gömb alakú kő hever.
Ahogy a jég visszavonult az utolsó jégkorszak után, nem ment túl gyorsan. A skandináv félsziget elég sokáig a nyomása alatt volt, amiből többek közt Finnország tavai is lettek.
A jég nehéz, és ahogy a korcsolyázás vagy a damilos jég ksérlet óta tudjuk, nagyobb nyomáson a jég megolvad. Hát ennek a jégnek is megolvadt az alja. Kicsit nagyobb léptékben. Ahogy olvadt és csúszott és olvadt és mozgott, a könnyebben morzsolódó talajon lukat fúrt. Tökéletes kör alakút. Gondolom látszik, hogy én sem értem pontosan, hogyan is történt.
Fun fact: a skandináv félsziget a jég nyomásától felszabadulva még mindig emelkedik. Évente egy cm-t.
Szombaton lepke- és cápaház volt a program. Hogy ezek hogyan és miért kerültek egymás mellé, én nem tudom, de jó nagy akvárium volt, azt meg kell hagyni. Végighallgattunk egy svéd előadást a cápákról, megtanultunk két szót: „haj” és „fisk”, illetve láttunk kikelő lepkéket. Elég durva, hogy nagyjából csak 60% éli túl a kibábozódást. Amelyik nem tud megkapaszkodni, mert túl gyorsan hasad fel a báb és esik ki belőle a lepke, az biza eléggé meghal.
Ezen kívül volt még egy utolsó futásom a Haga parkenben, ami még mindig gyönyörű. Vasárnapból is az utolsó volt, délelőtt a posztert csináltam, délután-este pedig tekertem egy nagyobbat, és persze remekül eltévedtem. Illetve új csúcsot állítottam föl a hány bogár fér el a szememben egyszerre versenyben (3). A Tyresta nemzeti parkban akartam kikötni, ami egyébként végül sikerült is. Elég nagy, elég szép hely, de csak egy rövid (kb 1 órás) sétára volt időm sötétedés előtt, képeket mellékelek.
Ami a képeken valszeg nem fog olyan szépen látszani: a színek. Én el vagyok ájulva még mindig ettől a sok víztől. Matt is, csillog is és rengeteg csodás átmenet van a kék és rózsaszín, sárga, vörös vagy épp zöld között. Ez úttal a fenyők mutatták meg nekem, hogy igenis létezik olyan, hogy a „nap aranysárgára fest”.
Holnap még lesz egy előadásom reggel. Meglepően nyugodt vagyok. Összeraktam a ppt-t, és gondoltam a szokásomhoz híven 2x-3x elmondom valakinek, valakiknek mielőtt a supervisorom szeme elé kerülnék vele. Hát, már elsőre annyira könnyen ment, az angol is, a téma is, hogy azóta se ismételtem meg, és szerintem túl sokszor nem is kell. Egyszerűen csak el fogom mesélni, hogy mit csináltam. Legalábbis nagyvonalakban, 10 percbe sok minden nem fér bele. Kíváncsi vagyok a többiekére, az absztraktokból sokat nem sikerült megértenem, ugyanakkor attól tartok az előadásból se lesz könnyebb.
Pénteken már itt a Gábor, szombaton már repülünk Kirunába. Aztán megpróbálunk nem elveszni.
