Új nézetek a Neandervölgyi emberről

Charles Darwin A fajok eredete c. munkájában megemlítette, hogy az elmélete új irányvonalat fog mutatni az őseinkről szóló kutatásokban is. A könyv megjelenése előtt három évvel, Neander völgyében csontokat találtak, amelyekről bebizonyosodott, hogy embertől származnak, de a ma élőek csontjainál robusztusabbak.

A neandervölgyi ember megítélése sokat változott az évszázadok során. 1909-es ábrázolásán leginkább magányos, kőbunkós majomhoz hasonlít. 1950-ben egy művész már közösségben ábrázolta, mint komplex, szociális (és kevésbé szőrös) lényt. 2006-os elképzelések szerint csak kicsit nézett ki másként, mint mi. Szélesebb orrnyílása, robusztusabb alkata miatt talán kicsit csúnyának találnánk, ha öltönyben felszállna a metróra, de nem hinnénk, hogy egy másik faj képviselője.

A kutatókat foglalkoztatja az a kérdés is, hogy vajon beszélt-e a neandervölgyi ember. Erre csak közvetett bizonyítékaink vannak, de úgy tűnik, valószínűleg igen. Alátámasztja ezt a szimbolikus, komplex viselkedés, mint a temetkezés, ékességek vagy madártoll, madárkarom viselete. 40 000 évvel ezelőttről találtak kilyukasztott kagyló ékszereket, amelyeken nem látszik kopásnyom, tehát nem volt funkcionális hasznuk. A fedett halottak száma túl nagy ahhoz, hogy egyszerű barlangomlást feltételezzünk, a madárcsontokon pedig látszik a vágásnyom, amellyel a repülőtollakat távolították el. A kognitív képességeiket nehéz vizsgálni, de valószínűleg összehasonlíthatóak voltak a miénkkel. A humorérzéküket is megkísérelték felderíteni, egyelőre úgy tűnik, szóvicceik nem voltak.

1985-ben Svante Pääbo izolált először DNS-t múmiából. Azóta kiderült ugyan, hogy akkor teljes egészében valamilyen kontaminációt kapott, de ezzel megtette az első lépést, amit sok másik követett. 1997-ben ő és munkatársai publikálták a neandervölgyi emberből származó DNS-mintákat is. A régi DNS sok szempontból problémás: töredezett, szegényes, különféle kémiai reakciók miatt hibás, más fajokból származó DNS-sel szennyezett és kevés van belőle. Egyszer az is előfordult, hogy egy emberi ujjperc vizsgálata során háromszor annyi hiéna DNS-t találtak, mint emberit. A hányatott sorsú ujjat az állat valószínűleg bekapta, aztán kihányta.

Tíz éve az Altaj hegységben, a Gyenyiszova-barlangban érdekes leletre bukkantak. A barlang igen gazdag lelőhely, több mint tíz rétegben, akár 200 000 évre visszamenőleg találhatóak csontok. A felső vaskori nyomok, temetkezésnyomok, fogak gazdag anyagot biztosítanak. Itt találták meg egy gyermek ujjpercének egy darabját, miközben rágcsáló fogakat kerestek. 5-10 év közöttinek becsülték és mitokondriális DNS vizsgálattal kimutatták, hogy több mint egy millió éve élt a mai emberrel közös őse. Az eredmény megdöbbentő volt, a lelet kora és lelőhelye nem felelt meg egy korábbi elképzelésnek sem. Azonban a mitokondriális DNS anyai ágon öröklődik, ezért, a vezetéknevekhez hasonlóan, ki is halhat. Ennek a vizsgálata alapján a neandervölgyi ember sem hasonlít a mai emberre, eszerint nem keveredtünk, nem ősünk.

A mitokondriális DNS vizsgálata helyett a kutatók szerettek volna genomot szekvenálni, és szerencséjükre a leleteknek nagyon jó volt a DNS megtartása. Az újabb vizsgálatok átrajzolták a törzsfát, a neandervölgyi mellé került a gyenyiszovai. Egy újabb lelet, egy gyenyiszovai lábujjperc alapján pedig a genetikai diverzitást is igyekeztek vizsgálni. A heterozigóta-homozigóta allélok arányából arra következtettek, hogy alacsony genetikai diverzitás jellemezte az itt élő populációt. Úgy tűnik, hogy amikor a neandervölgyi vagy a gyenyiszovai ember elhagyta Afrikát, a palacknyak-effektus szerint alacsony diverzitású csoportot alkottak, azonban a mai emberrel ellentétben ez a diverzitás nem nőtt, sokkal inkább csökkent, míg ki nem haltak. A csökkenést a jégkorszakok palacknyak-hatásai okozhatták.

Azonban a gyenyiszovai ember a neandervölgyihez hasonlóan nem tűnt el nyomtalanul. Neandervölgyi DNS minden nem afrikai rasszban kb. 3%-ban jelen van. Ez azt bizonyítja, hogy a mai ember Afrikából kivándorlása után közvetlenül keveredett a neandervölgyivel. A gyenyiszovai emberi DNS se az európai, se az afrikai rasszokban nincs jelen, azonban 0,1%-ban Ázsiában és 6%-ban Ausztráliában tovább élt.

Vajon milyen jelentősége lehetett ennek a kismértékű, de gyakori génáramlásnak az emberi fajok közt? Van-e egyáltalán jelentősége? Laurent Abi-Rached és csapata a genom-adatokból kimutatták, hogy a keveredés során a közösség immunrendszere kiegyensúlyozottabbá, változatosabbá és mindezek révén ellenállóbbá vált a patogénekkel szemben. Tehát az Afrikából való kivándorlás során lecsökkent variabilitást helyreállították a neandervölgyi és gyenyiszovai rokonok, sőt a helyi patogénekkel szemben kialakult ellenállásukat is továbbították újonnan jött társaiknak. Sajnos valószínűleg ezzel együtt az „újak” betegségeket is hoztak, amelyek ellen nem biztos, hogy tudtak védekezni északi társaik.

Egy másik nagyon érdekes eset a tibetiekre vonatkozik. Az itt élőkben egy bizonyos allél 80% gyakorisággal jelen van, amely az alacsony oxigénszinttel szemben teszi a tibetieket ellenállóvá. Ez az allélváltozat a ma élő emberek közül csak bennük van meg, de megvolt a gyenyiszovai emberben is. Ahhoz, hogy kialakuljon és 80%-ra dúsuljon egy ilyen allél, 20-30 ezer évre lenne szükség, de akkor még nem élt ember ott. Viszont Ázsiában az emberek 0,1%-a vett át gyenyiszovai géneket és a nagy magasság erős szelekciós hatása elegendő lehetett ahhoz, hogy az allél ilyen mértékben elterjedjen.

A fenti cikk Viola Bence Élőadásáról készült beszámoló, saját szöveg, amely a TétékásNyúzban jelent meg 2015. május 13-án. Az Élőadásokról itt olvashattok: http://eloadas.elte.hu/ A lap további számait itt találjátok: http://issuu.com/tetekas_nyuz