Eladtam a lelkemet. Méghozzá egy gyógyszercég vette meg, gyógyszercégi költségvetéséhez képest potom áron. Mit kínált? Lehetőséget. Mi lett belőle? Hát, annak még nincs vége, sőt, most kezdődik csak igazán. Lassan kezdem igazán átérezni ennek a jelentőségét. „Jól mutat a CV-ben”- gondoltam ez a legkevesebb, amit ezzel a programmal nyerhetek. De lehet, hogy ez lesz a legtöbb is. Ahogy már az előző jelentésemben írtam, elég sok hands-on experience-t csinálunk, lassan már látszik valami eredmény is. Nagyon úgy tűnik, hogy mi csak hátteret csinálunk a további kísérletekhez, mint például színes vektorokat, mutáns géneket tartalmazó vektorokat, színváltó sejteket. A tudomány majd csak ez után következik –de nekünk lesznek szép mikroszkópos képeink. Lesz mit prezentálni augusztus közepén itt és szeptemberben, Cambridge-ben.

Mióta itt vagyok, elég szépen bejártam Stockholmot, legalábbis az „érdekes részét”. Voltam a Nobel múzeumban, Gáborral a hétvégén megnéztük a Vasa múzeumot is. Ez utóbbi egy hatalmas hadihajót foglal magába (szó szerint), ami az 1700as években süllyedt el, ahogy elindult. Nem volt elég ballaszt benne. Ami a zseniális a múzeumban, hogy amit csak egy ilyen hajó mutathat, azt kutatták és kiállították. Így a 30 halottból 15-nek a csontvázát, amiből az antropológusok étrendre, életmódra és szociális helyzetre következtettek; ruhákat, amik társadalmi állást és a korszellemet mutatták. A hajó festéséből a korabeli királyi család háborús viszonyait és preferenciáit, valamint a korstílust rekonstruálták. A fegyverekből a háború vonásait, a megmaradt irományokból az építés és süllyedés okát, stb. 7 emeleten rengeteg anyagot mutattak be, kifejezetten interaktívan. Ha azt hittem angol múzeum után nem érdemes múzeumba menni, hát most kellemesen csalódtam.

A biciklimről is érdemes néhány szót szólni. Gyönyörű, pöccre kanyarodik, gyors, kecses, könnyű! Újra önmagam lehetek az utakon! Ma meg is dicsérték a laborban! A félórás útból 20 perc lett, holnaptól pedig a városon kívülre is merészkedek.

Talán egy hete érkezett a laborba egy muszlim házaspár. Még gyakorolnom kell az elfogadást, tudniillik eléggé szúrja a szemem a férfi. Kifejezetten antipatikus, de talán csak azért, mert egyértelműen ő irányít, bár mindkettejüknek van kártyája, vagyis mindketten kvalifikált kutatók. A nő szerényen a háttérbe húzódik, teljes felszerelésben, ami alatt azt értem, hogy hosszúnadrág, hosszú ruha, kendő. Természetesen mindketten papucsban vannak, gondolom ugyanazért, amiért az egyiptomi srác leveszi a cipőjét mielőtt belép a szobájába. Mindezt a türkmén srác öntötte szavakba még az egyik első beszélgetésünk során: ő nem akarna nyugaton élni, a kulturális különbségek miatt, pl azért, mert az emberek külön-külön esznek és nem veszik le a cipőjüket a lakásban. Illetve most szerdán kijelentette, hogy csak muszlim feleséget tud magának elképzelni. Nem szeretnék előítéletes lenni, csak annyit mondok, hogy érdekes és szokatlan, de az emberek minden nemzeten és valláson belül ugyanolyan sokfélék.

Ez a kis kitérő megint kicsit hosszabb lett, mint gondoltam. Igazából csak azért említettem meg őket, mert ahogy megérkeztek, tartottak egy kisebb fika-t (=kávészünet) jégkrémmel. Ezalatt volt alkalmunk beszélgetni néhány labortaggal, pl Andreasszal, aki az akkori beszélgetésünk alapján tegnap hozott nekem három kinyomtatott térképet a Stockholm környéki bicikliutakról –amit érdemes megnézni. Mint kiderült ugyanis, ő cyclocrossos. A mentorom pedig 1:31-es félmaratont fut –just sayin’.

Ha már futás. A múlt hét óta heti 3x reggel is futok. Nem gondoltam, hogy így megszeretem, bár Gazsi mondta, hogy jó. Nagyon jó! A múlthét még elég fárasztó volt, de szerintem belejöttem. Tényleg hosszú edzéseim vannak, a keményebb napokon 15-20 km, a könnyebbeken 5-6. És élvezem!  Múlt szombaton –főleg Gábor tiszteletére, meg már én is ki akartam próbálni egy ideje, elmentünk a Stadion mögötti erdőbe futni. Sajnos nem voltam elég pontos az útvonallal, így kettőnk közül csak én keveredtem rá a jó útra –ami a parton visz és egyszerűen gyönyörű. Meglepő módon ezt javasolta a mentorom is, csak azzal a különbséggel, hogy én az egyik félszigetet kerültem, ő pedig az egyik öblöt mondta –szombaton ellenőrzöm.

Eléggé megszoktam ezt az életet. Nem sajnálom, hogy csak két hónap, de –ahogy a legutóbb nekem szegezett kérdésre válaszoltam: ha felajánlanák, hogy ugyanezért a fizetésért, ugyanezen a szálláson, ugyanezen a munkahelyen kutassak még egy-két évet, nagyon komolyan megfontolnám, majd igent mondanék. Mindazonáltal amit itt tanulok az nem az, hogy lokálpatrióta legyek egy másik ország másik városában, Budapestet is túlságosan szeretem, a BEACot pláne ahhoz, hogy csak úgy lecseréljem. Nem, amit innen kapok az éppen az, hogy rengeteg élhető és szép város van, és hogy nem kell megijedni egy ilyesfajta kihívástól (igen, tudom, mindent fizetnek és elrendeztek nekem, nekünk, de akkor is).

A további tervek között még szerepel egy norvég nagyváros (Narvik) a fjordok mellett és a sarkkörön túl, illetve egy svéd sarkkörön túli város (Kiruna); Riga (27 euróból, hajóval) és Cambridge, ahogy ez utóbbit már említettem.

Ja, a labormunka. Csak hogy kicsit ijesztgesselek is titeket, mert az mókás. Ugye géleket futtatunk naponta, vagyis egy polimerben DNS-t, amit utána ki akarunk mutatni, ezért a gélhez hozzákeverünk egy bizonyos anyagot, amivel láthatóvá szeretnénk tenni a DNS-t. Hát ez sajnos épp ezért kicsit mutagén és karcinogén. Mi egy békésebb változatot használunk, ami a bőrön elméletileg nem jut át. Aztán UV alatt megnézzük. Igen, az is karcinogén. Majd a DNS-t Lentivírussal bejuttatjuk humán rákos veséből kinyert sejtekbe. Ahogy kiderült, azért van kettes típusú biohazard labor, mert a Lentivírus a változatosság kedvéért némileg karcinogén. Ami azt illeti, pont emiatt a tulajdonsága miatt használjuk –segít nekünk DNS-t beépíteni a kromoszómába. A gond csak az, hogy tök random teszi bele és lehet, sőt valószínű, hogy véletlen egy gén közepébe. Szóval valami ilyesmi. Ja és a bacik: nekünk nem a kutyánkkal közös a bakrtériumflóránk, hanem a laborral -szól a kutatóvicc. Persze gumikesztyű, UV-védő lemez és nagyon biztonságos szoba, na meg persze körültekintés.

Hogy mit eszek? Főzök. Ja, meglepő lehet. Főleg zöldséget, mert főleg azt szeretem, és nem kérnek érte többet, mint amennyit jóérzéssel kifizetek. Ami azt illeti mostanában a lazac is le lett árazva, szóval holnap lehet, hogy abból lesz valami.

Holnapután ismét közösségi program lesz, ezúttal egy építészetét tekintve szép temetőbe megyünk.

Ja, a témavezetőnkkel volt egy elég érdekes beszélgetésünk. Ami azt illeti, szerintem ő egész nap beszélget (bár általában dél körül ér a laborba), és mióta hazajött leginkább lefoglalja a mentorunkat is, így a szokásosnál többet ülünk. Valszeg valamilyen sceince-t csinálnak együtt. Szóval ő Oxfordban tanult és elég sokat élt Angliában, Londonban is. Két dolgot emelnék ki az összehasonlításából. Az egyik, hogy az árak közel ugyanolyanok Svédországban, mint Angliában, de a minőség sokkal magasabb –szerinte. Például a lakások rémesen néznek ki belülről, a kollégiumokat össze se lehet hasonlítani, szerinte az angolok erre igénytelenek. Hozzá kell tennem, hogy én eddig legalább két családi házban voltam Angliában, épp Oxford és London külvárosában és mindkettő nagyon csinos volt, illetve egy lakásban London egyik külkerületében, amire nagyon is igaz volt az, hogy egy lyuk –drágán kiadva. Valószínűleg ami nem a sajátjuk az néz ki elég rosszul. Itt a minőség egyszerűen… gyakorlatilag semmi sem hagy kívánnivalót. Gáborral tudnánk mesélni a fagyiról. Elkérik az árát, de olyan hatalmas és finom gombócot adnak, „mintha attól félne, hogy megmarad holnapra” –mosolyogva.

A másik, amire Mikael azt mondta, hogy nem bírta ki: a fák. A városon belül. Az rendben van, hogy egy nagy park meg egy másik nagy park (Central p. New York vagy Hyde p. London), de ha közte nincs egy szál fa se, akkor rémes a város –mondta. Ilyen és más szempontból ő kifejezetten szerette Budapestet, mert, hogy ott is volt. Meg hát persze Stockholmot.

Azt hiszem mást nem nagyon szerettem volna most írni. De ha mégis, akkor pótlom. A képeket is.