Nincsenek letisztult érzéseim. Maradnak a tények.
Tegnap este nagyjából fél 11-ig vártam, hogy kapjak emailt a supervisoromtól, akkor írtam a vezetőnknek. Eközben remekül telt az idő, egy születésnapi party helyett egy finn és egy lengyel lánnyal, valamint egy türkmén fiúval beszélgettünk. Úgy tűnik, kezdenek kialakulni a csoportok, itt is van már kemény mag, akik látszólag bulizni jöttek (amit komolyan nem értek, azok után, hogy sokadjára is elmondták, hogy nagyon válogatott társaság vagyunk és az első 80 legjobb között csak az döntött, hogy a pályázata alapján mennyire tűnik motiváltnak a kutatásra a tag). Na de nembaj, mi négyen remekül megértettük egymást és ez még inkább feldobta a kedvem. Annyira nem aggasztott, hogy már éjfél és se a vezetőnktől, se a supervisiorról semmi hír. Végül beállítottam 8-ra az ébresztőmet és elbúcsúztam az éjféli naptól.
Reggel már várt az üzenet. Egészen pontosan 10 perccel azután kaptam, hogy lekapcsoltam a villanyt és főleg behúztam a függönyt, hogy sötét legyen. Kiderült, hogy a supervisor kiléte tudott, csak hiába szóltak nekik sokadjára, még nem mindenki kapott tőle emailt. Később a supervisorom úgy nyilatkozott, hogy tavaly még a diáknak kellett írnia és ő nem kapott értesítést, hogy ez megváltozott volna. Végülis én írtam fél9kor, 9kor megkaptam a választ, hogy 10:30, SciLifeLab.
Illetve amíg vártam az emailt lecsekkoltam a témát: http://ki.se/en/mbb/mikael-altun-group. A pályázat során, az adatlapon ki kellett tölteni, hogy mit szeretnék kutatni. Az én témáim –ebben a sorrendben: sejtbiológia, neurobiológia, biokémia. Ha valaki (amire erős a gyanúm) nem értette volna meg egyből a fönti link alapján, hogy mi is a téma, annak mondom: neurodegeneratív betegség (Parkinson kór) sejtszintű vizsgálata biokémiai oldalról közelítve. Ketten leszünk a témán, egy másik lengyel lánnyal.
Hogy mi derült ki, mikor bementem? Tekintve, hogy ma csütörtök van és hogy az utolsó napon (augusztus 15) prezentálni kell, gyakorlatilag a 8 hét 6-ra módosult, esetleg hat és félre. Ezért is akartam minél hamarabb kapcsolatba kerülni a supervisorral, hogy az a 7 és fél hét 7 és fél hét legyen. De nem lett. Úgy néz ki, saját projektem nem lesz, becsatlakozom, illetve becsatlakozunk mind a ketten két, párhuzamosan folyó kutatásba. Leginkább csak a módszerek elsajátítása a cél, persze abból se lesz nagyon idő 2-3-nál többre. Aztán a végén az egyikünk az egyikből ír beszámolót, a másikunk a másikból.
Mikael, a supervisor leginkább azt tanácsolta, hogy nyugodjak meg, ne akarjak egyszerre túl sokat. Illetve, hogy a koncepciók és a módszerek transzportálhatók, az adatok nem, szóval ne aggódjak, ha esetleg mondjuk ez alatt az idő alatt meg se sikerül érteni, hogy mit is tudunk jelenleg a molekuláikról. Ne aggódjak, csak élvezzem, hiszen nyár van. Megfontolandó.
Találkoztam a labor tagjaival. Összesen 4-en vannak úgy állandóra. Meg egy mesterképzésben részt vevő srác, de ő már nem sokáig. A főnököm assistant professor; van két pos.doc-ja és két phd-sa a laborban a honlap szerint, de az egyikről nem esett szó. Egyébként külön labormeeting nincs, de be szoktak csatlakozni a tumoros laborhoz, akik kb 40-en vannak. A labor… jobban mondva laborrendszer egészen félelmetesen hatalmas. Inkább meg se számoltam a pcr, qpcr és egyéb gépeket. Mi az ötödik és a negyedik emeleten voltunk. Open office rendszer van, tehát mindenki egy légtérben van, gyakorlatilag csak a nagyobb profoknak van saját szobája.
Amit kutatnak, arról igazán szakirodalom nincs, mivel még egészen szűz terület. Kértem, hát kaptam 2 review cikket, 2004 s 2005 keltezéssel. Mikael, a supervisorom asztalán találkoztam egy üveg tokajival és némi piros fűszerpaprikával (kotányi). Talán van némi összefüggés e között és a között, hogy ismeri a magyar oktatási rendszert. Szerinte az a különbség kelet és nyugat európa között, hogy az előbiben inkább adatokat, az utóbbiban inkább koncepciókat tanítanak –értékítélet nélkül. És persze a nyugati rendszerben –ahogy már soxor hallottam –sokkal inkább gyakorlati, mint elméleti az oktatás, ellentétben a keletivel –ebben már lehet, hogy volt értékítélet.
Biztos bennem van a hiba és biztos itt is van valami rejtett rossz, de mélyen elgondolkodtató látni a kontrasztot az otthon és a között, hogy itt a legnagyobb baja a városnak az, hogy lakóépületeket húzzon fel a bevándorlóknak –és csinálják. Vagy a folyamatosan hangoztatott és megvalósított egyenlőség és barátságosság csupán álca? Hogy is volt ez a nácizmusban: vér szerinti elrendelés? Ha magyarnak születtem, akkor Magyarországon kell élnem, annak ellenére, hogy az elveim és a szokásaim sokkal inkább nyugat európaiak –ahogy most (is) látom? Nem úgy van, hogy egy egyén akkor szolgálja legjobban a köz javát, ha azt csinálja, amire képességei szerint leginkább alkalmas? Vagy már ez nem is fontos? Jó, jó, persze, ez még biztos a rózsaszín köd, de várjam csak meg a honvágyat… mi van, ha Hollandiában és Ausztriában is ezt éreztem a tavasszal? Biztos csak a pénz miatt jövök… én? Utoljára futónadrágot vettem, mert már fél éve csak egy hosszúm volt. Egyébként meg mit agonizálok, kutatni/futni otthon is lehet! Aha, lehet, amíg az Unió ad rá pénzt, illetve a futásra: Tallin. Nem. Nem rózsaszín köd. Hatvanba se vágytam vissza.
A bicajról is kellene ejtenem néhány szót. Szegény tegnap megadta magát. Kicsit mondjuk fáj tőle a hátam, de valószínűleg csak a tartásomon kell javítani, ami nem tudja kiheverni, hogy országúti biciklihez szokott. Szóval szegény lerobbant: a hátsó kereke mozdíthatatlanná vált. Végülis kiderült, hogy csak egy csavar tört el rajta és a hátsó sárhányó a maga 6 kg-jával ráesett. Kedves svéd tulajdonosa azóta kicserélte: szép, fénylő, új csavart kapott (kép:
https://drive.google.com/file/d/0Bwj9_b-yNwwTT0VnVkY2TzRZZ1U/edit?usp=sharing
https://drive.google.com/file/d/0Bwj9_b-yNwwTVm52Z3FtX1kySDg/edit?usp=sharing).
Szóval tele vagyok „bűnös” gondolattal, ambícióval és kétellyel. Meglátjuk mi lesz belőle. Holnap fél 11-kor labor, ez biztos, most pedig cikkek. Valószínűleg legközelebb csak hétfőn jelentkezem, valószínűleg egy, a többi, 24 társamról szóló tematikus irománnyal.
