Hát, eltelt az első hét. A vége végülis nem olyan lett, mint tervezték, mert megbetegedett a weekend főszervezője, így maradtunk itthon. Ami azt illeti, ezt elég furán sikerült megtudnom. Egészen pontosan, mikor reggel fél8-kor felkeltem és mindent bepakoltam, indultam volna reggelizni, feltűnt, hogy a csoportunkból két lány elég hangosan beszélget és nevetgél a folyosón már percek óta. Elég jóban vagyok velük, mivel közös konyhát használunk és az összehozza a társaságot. Valójában kb csak azokat ismerem jobban, akikkel egy folyosón vagyok, tekintve hogy minden folyosón van konyha.
Szóval ők addigra már olvastak emailt. A lengyel lány épp akkor, mielőtt kilépett volna a kolesz kapuján, utoljára ellenőrizte a leveleit a két napos wifi-hiány előtt. A másik, finn lány inkább azon volt kiakadva, hogy csak az ágynemű lehúzása után jutott el addig, h emailt nézzen. Szóval szabadnapunk lett. Mindjárt rögtön kettő.
Lassan fél10 lett, és a reggeli közben ellenőrzött facebook alapján kialakulni látszott egy kisebb csoport, akik kajakozni mennek. Remek ötletnek tűnt, alig állt esőre, szóval csatlakoztunk. Remek ötlet is volt :)
Az egyik szingapúri lánnyal kerültem egy csónakba. Még otthon a lelkemre kötötték, hogy mindenképp szálljak vízre, mert Stockholm úgy az igazi. Tekintve, hogy régen kb ez volt az egyetlen komolyabb közlekedési eszköz (jó régen, az igaz), a stockholmiak inkább kereskedtek a finnekkel, mint a göteburgiakkal. Hát ez volt a kultúrális háttértudás-megjegyzés, hogy ilyen is legyen. Szóval mi kajakkal, összesen két szigetet kerültünk meg és lettünk elég vizesek -szerencsére csak a tó miatt. Elképesztő, hogy mennyi élővilág tud lenni egy főváros közepén!
Eközben a zürichi lánnyal beszélgettem elég sokat -a sporttáplálkozásról főleg. Este pedig ismét a finn lánnyal kérdezgettük a muszlimokat. A muszlim sztorihoz annyit, hogy nem ez volt az első eset. Tudniillik, az Amgen program türkmén fiúja is a mi konyhánkat használja, így vele is sikerült közeli ismerettségbe kerülni. Ennek igazán örülök! Ő a "rejtett érték".
Hát, eltelt az első hét. A vége végülis nem olyan lett, mint tervezték, mert megbetegedett a weekend főszervezője, így maradtunk itthon. Ami azt illeti, ezt elég furán sikerült megtudnom. Egészen pontosan, mikor reggel fél8-kor felkeltem és mindent bepakoltam, indultam volna reggelizni, feltűnt, hogy a csoportunkból két lány elég hangosan beszélget és nevetgél a folyosón már percek óta. Elég jóban vagyok velük, mivel közös konyhát használunk és az összehozza a társaságot. Valójában kb csak azokat ismerem jobban, akikkel egy folyosón vagyok, tekintve hogy minden folyosón van konyha.
Szóval ők addigra már olvastak emailt. A lengyel lány épp akkor, mielőtt kilépett volna a kolesz kapuján, utoljára ellenőrizte a leveleit a két napos wifi-hiány előtt. A másik, finn lány inkább azon volt kiakadva, hogy csak az ágynemű lehúzása után jutott el addig, h emailt nézzen. Szóval szabadnapunk lett. Mindjárt rögtön kettő.
Lassan fél10 lett, és a reggeli közben ellenőrzött facebook alapján kialakulni látszott egy kisebb csoport, akik kajakozni mennek. Remek ötletnek tűnt, alig állt esőre, szóval csatlakoztunk. Remek ötlet is volt :)
Az egyik szingapúri lánnyal kerültem egy csónakba. Még otthon a lelkemre kötötték, hogy mindenképp szálljak vízre, mert Stockholm úgy az igazi. Tekintve, hogy régen kb ez volt az egyetlen komolyabb közlekedési eszköz (jó régen, az igaz), a stockholmiak inkább kereskedtek a finnekkel, mint a göteburgiakkal. Hát ez volt a kultúrális háttértudás-megjegyzés, hogy ilyen is legyen. Szóval mi kajakkal, összesen két szigetet kerültünk meg és lettünk elég vizesek -szerencsére csak a tó miatt. Elképesztő, hogy mennyi élővilág tud lenni egy főváros közepén!
Eközben a zürichi lánnyal beszélgettem elég sokat -a sporttáplálkozásról főleg. Este pedig ismét a finn lánnyal kérdezgettük a muszlimokat. A muszlim sztorihoz annyit, hogy nem ez volt az első eset. Tudniillik, az Amgen program türkmén fiúja is a mi konyhánkat használja, így vele is sikerült közeli ismerettségbe kerülni. Ennek igazán örülök! Ő a "rejtett érték". Azért nevezhetem így, mert néhány napja a másik lengyel lány, aki a UCL-en tanul, eléggé fitymálóan/lenézően nyilatkoztatta ki, hogy „ezzel a sráccal még nem beszélt senki”. Azóta volt alkalmam mindkettőjüket megismerni.
Szóval a muszlimok. Tegnap óta ramadan van. A másik srác egyiptomi. Végülis velük és később egy görök ortodox keresztény hipszterrel elég jót beszélgettem a vallásról. Olyan igazi, lélekemelő beszélgetés volt, érdekes és elgondolkodtató. A finn, lutheránus lány is élénk érdeklődést tanúsított irántuk, neki a témavezetője az egyiptomi srác. Szóval mondhatom, ez volt a pénteki nap egyik fénypontja. Azóta pedig este 10 körül megjelennek a konyhában, ebből lehet tudni, hogy „lement a nap”.
Tegnap a kajakozás felé menet egyszerre rám-csodálkozott egy 4 sávos rekortán pálya, nagyjából 10 percnyi sétára a kolesztól. Sokkal jobb karban, mint a stadion, de ugyanúgy nyitva a használatra. A kajakozásból visszafelé jövet pedig meglett a hosszúfutásokra alkalmas sík szakasz is. Ezt mindjárt délután ki is próbáltam: a szigeten végig körbe lehet menni, nagyjából 11 km hosszan. Egészen lapos és egészen szeles. Este megint a finn lánnyal beszélgettem, nagyjából hajnali fél 1-ig. Meglepetésemre ezek után szintén fél1-kor keltem. Már nagyon rég nem aludtam 11-ig se, nemhogy délig. Mindenesetre pihenten keltem, és elhatároztam, hogy meglátogatom a biológia múzeumot.
A biológia múzeumról annyit tudtam, hogy a skanzen mellett van, egy szigeten. Na, itt rontottam el. Stockholm legalább 10 szigetből áll. A fixa ideámat és a vitorlás hajók versenyét követve egy másik sziget, másféle múzeumai között kötöttem ki. Ami azt illeti egyáltalán nem bántam meg. Sose láttam még vitorlás versenyt ennyire közelről, ugyan a szabályokat egyáltalán nem értettem és arról se volt fogalmam, hogy ki merre megy és miért. A vitorlások viszont gyönyörűek voltak, fekete és fehér vitorláikkal a tengeren, a város szívében.
Gondolom vége lehetett a versenynek, egy sokadik, házakat megrengető lövésre, mert mindenki elindult visszafelé. Ekkor derült ki, hogy tök rossz helyen vagyok, de még valami érdekesre lettem figyelmes. Nem új dolog, hogy helikopterek szállnak a város fölött, de ez szokatlanul hangos volt. Odanézve pedig azt is megláttam, hogy két piros pötty van a vízben, ami felé csónakok és maga a helikopter közeledik: emberek. Tudni kell, hogy a levegőnek néhány napja nagyjából 16-18 körüli maximum hőmérséklete van. A kajakozás óta tudom, hogy a víznek messze nincs annyi.
Fogalmam nincs, hogy miért nem a csónak vette fel őket, talán mert az nem orvosi csónak volt, a helikopterről kötélen leereszkedni mindenesetre macerásabb megoldásnak tűnt. Gyorsan, de biztonságosan ereszkedett, a távolból is látni lehetett rajta a békatalpakat. A vízbeérés kicsit erőteljesre sikerült, de hamarosan már emelkedett is föl az egyik piros ruhán emberrel. Aztán újra ereszkedett a másikért. Néhány percen belül minden elcsendesült.
Nem telt sok időbe és a megfelelő szigeten voltam. Sokan futottak az utcákon, főleg a zöldövezetekben. Némi keresgélés után a múzeum is meglett. A pénztáros srácról kiderült, hogy Németországban tanult (a nemzetközi diákomról azt hitte h német vagyok). 50 koronás belépő és egy rakat kitömött állat. Az elején főleg mókás, később szép –már amennyire egy rakás halott dög szép lehet. Belépve egy bizonyos „állat” volt kiállítva, mellette a szöveg: az a hiedelem terjengett, h létezik, így végülis valaki megcsinálta (kép mellékelve). A másik vitrinben pedig egy anyamaci, ölében a kismaci, kézen fogva egy másik kismaci, a fényképen egy nő, aki lőtte az egyik kismacit: az emberi barbárság netovábbja (mármint az emberi tulajdonságokkal felruházott kitömött, halott állatok, mert az cuki).
Egyik teremben kelet-Grönland élővilága, a másikban Lappföldé. Az emeleten pedig volt erdő is, meg sziklás vízpart is. Telis tele minden kitömött állatokkal. Illetve az egyik teremben fából faragott madarakkal –ez tetszett. A fő kiállító területekhez papírt is kaptunk, hogy melyik panorámarészletben mi látszik, ez mivel angolul volt, jó ötletnek tűnt kitalálni, hogy melyik állatnak lehet vajon a neve. A polar bear ment. Kiderült az is, hogy a „seagull” mint olyan nem létezik, sokkal inkább sea gull, és ennek alapján elég sok gull van még. Pl common gull. Ami azt illeti csönd nem volt. Fa padló az volt. Meg gyerekek. Kicsit otthon éreztem magam.
Haza elég nagy kerülővel jöttem, hogy lefényképezhessem az olimpiai stadiont (igen Zsani, a te kedvedért elsősorban). Eléggé jól jártam vele, mert a közelében egy gyönyörű és nem is olyan kicsi erdőre bukkantam, továbbhaladva pedig vízpartra (najó, ezen nem kell meglepődni itt), de keresztül kasul mindenhol lapos futópályákat láttam! Erdei ösvénynek is lehetne őket nevezni.
Illetve itt jegyzem meg, hogy a városon belül nem csak erdőségek vannak, hanem kis, tényleg kicsi házak kicsi kerttel. Mint egy vidéki nyaraló, ahol lehet virágot vagy gyümölcsöt termeszteni. Szépek. Kedvesek.
Megint eltelt az idő, úgyhogy már nem írok a többiekről. Annyira egyébként nem lesz nagyszabású írásmű, de érdekes lehet. Mondjuk már szerda óta nem nagyon láttam mást, mint a folyosóm lakóit, illetve a kutatócsoportom másik tagját. Kicsit szeparálódunk, de ez biztos természetes.
Ami azt illeti, összefoglalót is szerettem volna írni a hétről, de erre is majd talán később kerül sor :)
Holnap vár a munka!
